Melyik illik rád?

Otthonról dolgozom

Gyötör az időhiány? Felborult a munka-magánélet egyensúlya? Nem tudod, hogyan oldd meg, hogy a munkát is elvégezd, és a családodra is jusson elég időd?
Kattints ide!

Tanulásba kezdek

Fogalmad sincs, hogyan szakíts időt a rendszeres tanulásra? Nem tudod, hogyan kerüld el a felkészülés halogatását?
Kattints ide!

Változást tervezek

Komoly változást tervezel az életedben, de nem tudod, hogyan vidd véghez? Hogyan vezess be új szokásokat? Hogyan illeszd be őket a mindennapjaidba?
Kattints ide!

Vezető vagyok

Az egész napod rohanásból áll? Egyik megbeszélés éri a másikat, állandóan csörög a telefon, tele vagy olvasatlan e-mailekkel, és úgy érzed, ennek már soha nem lesz vége?
Kattints ide!

Mit mondanak, akik engem választottak?

"Tavaly megvalósítottam a régi álmom, és vállalkozásba kezdtem, ami elég hamar be is indult. Lett sok feladat és határidő, miközben a gyerekek és a párom ugyanúgy igényelték a figyelmemet, és persze a házimunka sem lett kevesebb. Hamar mélypontra kerültem, kimerültem. Kicsit kilátástalannak éreztem a helyzetet, de nem akartam feladni az álmom. Borót egyik barátnőm ajánlotta. Az elején szkeptikus voltam, de nem volt vesztenivalóm (az álmomon kívül persze), így felkerestem. A legmeglepőbb az volt, hogy rengeteget kérdezett. Sokszor már a kérdésnél azt éreztem, hogy fején találta a szöget, sok felismeréssel gazdagodtam. Több technikát is megismertetett velem, és segített abban, hogy kialakítsak egy olyan tervezési módszert, amellyel menedzselni tudom a feladataimat, illetve a munkarendem megtervezésében is támogatott. Elégedett vagyok az új rendszeremmel, több hónapja működik hatékonyan."
Schmidt Éva
"Az első olyan könyv a témában, ami nem akarja megmondani, hogy mit csináljak és mit ne. Szabad kezet ad, de közben finoman irányít. A "reformokat" én határozhatom meg, én dönthetem el, mikor és hogyan építem be az életembe. Emiatt egyáltalán nem érzem szigorúnak vagy az életvitelemtől idegennek, mégis működik. Nagyon találó a cím - itt valóban az egyensúly megtalálása a cél."
Marczell Zsuzsi
“Éveken át küzdöttem azzal, hogy jól osszam be az időmet. Céljaim és feladataim mindig is voltak, valamiféle időbeosztásom is, ami jól-rosszul (inkább rosszul) elketyegett. Értettem azt is, hogy a kettőt: célt és időt össze kellene illeszteni, de a “hogyan” titkos tudásnak tűnt, amihez én nem férhetek hozzá. Voltak kudarcos próbálkozásaim különféle módszerekkel – aztán rátaláltam Boró tanfolyamára. A szövegek érthetőek és logikusak, a feladatok érdekesek és gondolatébresztőek, és az egész tanfolyam gyakorlatias, praktikus, életszagú és őszinte: megélt, hiteles. Azóta én is tudom, mit kell tennem, hogy a céljaim a közeli és távoli jövőben összeérjenek a valóságommal. Beosztom az időmet! Őrület! :)”
Cserny Timi Pookah
képzőművész

Home Office - álom vagy rémálom?

Ha te is szenvedsz az állandó időhiánytól,
Ha téged is gyötör, hogy felborult a munkád és magánéleted egyensúlya,
Ha neked is eleged van abból, hogy sem a munkáddal, sem a családoddal nem tudsz elég időt tölteni, 
Ha fogalmad sincs róla, hogyan tartsd kordában a munkával kapcsolatos célokat, feladatokat és határidőket,

akkor a legjobb helyen jársz!

Kiválogattam számodra azokat a megoldásokat, amelyekkel hatékonyan és egyszerűen visszahozhatod az egyensúlyt az életedbe!

Mi az, amit megkapsz a Sallangmentes hatékonyság című e-könyvtől?

  • Sallangmentes, lényegretörő tudnivalókat a személyes és munkahelyi hatékonyságról.
  • Egyszerű, bárki számára betartható módszereket, hogy te urald az életedet.
  • Ki tudod alakítani a SAJÁT szabályrendszeredet, amit be is fogsz tudni tartani.

Mi az, amit megkapsz a Digitális egyensúly című e-könyvtől?

  • Megismered az internethez és az okoseszközökhöz való viszonyodat, megtudod, mennyi idődet rabolják el.
  • Egyszerű, bárki számára betartható módszereket, hogy újra te urald az internetezési szokásaidat.

Mi az, amit megkapsz a Home Office konzultációs csomagban?

  • Feltérképezzük a jelenlegi helyzetedet.
  • Megfogalmazzuk, mi lenne számodra az ideális állapot, mit jelent számodra az egyensúly.
  • Feltárjuk az akadályozó tényezőket az életedben, és megkeressük a rejtett erőforrásaidat.
  • Lefektetjük az időgazdálkodási rendszered alapjait.
  • Közösen, a munkádra és személyedre szabva kialakítjuk, hogyan tervezz, hogy egyensúlyban is maradj.
  • Átbeszéljük azokat a technikákat, amelyeket a mindennapi munkád során használni tudsz a hatékonyság érdekében.
Mindezt egy 3 órás online vagy telefonos konzultáció keretében. A 3 órát igényelheted egyben, de akár két egyenlő részre (2×90 perc) elosztva is. A konzultáció után sem maradsz egyedül, mert:

Ajándékba kapsz hozzá egy havi emailes konzultációs lehetőséget!

2019. október 7. (09:00-12:00) 3 órás Home Office workshop a Pillangóeffektus Központban (Budapest XIV. Thököly út 114/b.)

Miről lesz szó a workshopon?

Időgazdálkodás

Hogyan érdemes beosztanod az idődet, ha otthonról dolgozol?  Melyek azok a kulcsfontosságú technikák, amelyek segítségével a rendelkezésre álló időkeretet a leginkább a magad hasznára fordíthatod?

Munkamódszerek

Hogyan tarthatod kézben a feladataidat? Hogyan dolgozhatsz hatékonyabban?

Egyensúly

Hogyan alakíthatod ki azt a rendszert, amelyben ha nem is mindennap, de nagy átlagban egyensúlyba kerül a munka és a magánélet? Hogyan tudsz magadra is időt szakítani?

Kézben tartom az életem - Cél- és időtervező online tanfolyam

Miről tanulhatsz a tréningen?

Idő és hatékonyság – mit jelent a te életedben?

Feltérképezzük az időhöz való viszonyodat, és megállapítjuk, minek kellene beleférnie a mindennapjaidba.

Jövőkép és célok – merre vezet az utad?

Több gondolatébresztő feladattal segítelek abban, hogy pontosan meg tudd határozni, merre szeretnél haladni a következő hónapokban, években.

Álomból valóság – hogyan valósíthatod meg a céljaid?

Varázspálca és csodamódszerek helyett praktikus eszközöket mutatok neked, amelyek segítségével az álmaidból előbb célok, majd eredmények lesznek.

Időtervezés és prioritások – hogy minden beleférjen, ami fontos

Beszélünk arról, hogyan csinálhatsz időt a számodra igazán fontos dolgokra, és ezeket hogyan illesztheted be az életedbe úgy, hogy közben magadra és a családodra is maradjon időd.

Mindenkinek kell egy jó rendszer!

A hosszútávon is fenntartható eredmények érdekében érdemes kialakítanod egy saját rendszert. Tervezési segédletekkel és jól használható ötletekkel támogatlak ebben.

Céltudatosság és összpontosítás – avagy prioritások és praktikus időnyerő eszközök

Módszereket mutatok, amelyek segítségével gördülékenyen tudod rangsorolni a feladataidat a mindennapi hajtásban. Végül pedig az eltűnt idő nyomába eredünk, vagyis megkeressük azokat a pontokat, ahol némi időt nyerhetsz.

A személyre szabott beszélgetés ereje… A konzultáció azért hasznos számodra, mert kizárólag rólad szól: a te személyes, egyedi élethelyzetedre szabottan keressük meg együtt a megoldásokat.

Hogyan zajlik a konzultáció?

A tanácsadás során beszélgetünk. Én kérdezek, te válaszolsz, én megint kérdezek, te ráeszmélsz, én megint kérdezek, te bevállalsz… és így tovább. Magyarán sokat foglak faggatni, hiszen a problémáidra a válaszok mind benned vannak, csak meg kell találni ezeket.

Igyekszünk minél jobban pontosítani, hogy mi a legnagyobb kihívásod, mi a megoldandó feladat, s közösen kiválasztjuk, milyen eszközökre van szükség. Fókuszálhatunk az életed egyetlen területére, de átfogó változtatásokra is lehetőség van – tapasztalataim szerint a holisztikus megközelítés sokat lendíthet a helyzeten.

Biztosan lesz egy elméleti része a beszélgetéseinknek, hiszen nagyban megkönnyíti a későbbieket, ha rendszerben látod az idődet kívülről vagy belülről fenyegető tényezőket, a rendelkezésedre álló eszközöket, illetve a lehetséges módszereket, amelyek mentén szervezheted az életed. Ezekről kapsz majd írásos anyagot.

Milyen konzultációt választhatok?

A konzultáció lehet személyes (Budapesten a XIV. kerületben, Dunakeszin, Gödöllőn, Veresegyházon és Vácon van lehetőség), vagy online; egyetlen alkalom, de választhatsz csomagajánlataim közül is.

Tanulásba kezdenél, de...

  • fogalmad sincs, hogyan illeszd be a tanulást a mindennapjaidba?
  • nem tudod, hogyan őrizd meg az egyensúlyt az életedben?
  • tartasz tőle, az utolsó pillanatra halasztod a felkészülést?

Akár a felsőoktatásba, akár egy tanfolyamba vágsz bele, mindenképp egy új helyzet előtt állsz. Ez persze rengeteg kihívást jelent… 

Vannak, akik túlhajszolják magukat, hogy a megszokott életvitelükbe beleférjen a tanulás – ők gyakran kimerülnek, és félbehagyják a tanulmányaikat.

Akadnak, akik az utolsó pillanatra hagyják a felkészülést, ami gyakran meg is látszik az eredményeiken.

De nem csak így lehet!

Kiválogattam neked azokat a megoldásokat, amelyek segítségével megtervezheted, megszervezheted a tanulást!

Mi az, amit megkapsz a Hurrá, tanulok! című elektronikus könyvtől?

Gyakorlati ismereteket arról, hogyan

  • tervezd újra az életed, ha tanulnod is kell
  • őrizd meg az egyensúlyt, és kerüld el, hogy túlterheld magad
  • tartsd meg a fókuszt, hogy elérd a célodat
  • kezeld a hátráltató tényezőket.

A workbookot jelenleg csak előrendelés keretében tudod megrendelni, az elkészült elektronikus példányt ekkor kapod meg e-mailben: 2019.09.23.

Mi az, amit megkapsz a Digitális egyensúly című e-könyvtől?

  • Megismered az internethez és az okoseszközökhöz való viszonyodat, megtudod, mennyi idődet rabolják el.
  • Egyszerű, bárki számára betartható módszereket, hogy újra te urald az internetezési szokásaidat.
  • Ki tudod alakítani a SAJÁT szabályrendszeredet, amit be is fogsz tudni tartani.

Mi az, amit megkapsz az Elsősegély konzultáció csomagban?

  • Előzetes telefonos egyeztetés a problémákra fókuszálva
  • Előfeladatok, amelyek segítségével mindketten felkészülünk
  • Online vagy telefonon
  • Időtartam: 90 perc
  • Fókuszban a megoldások, a problémákat már ismerjük
Neked való ez a csomag, ha:
 
  • állandó időhiányban szenvedsz,
  • és sürgős segítségre van szükséged,
  • de nincs időd több lépcsős tanácsadási folyamatra,
  • miközben tudod, hogy valamin sürgősen változtatnod kell!

A konzultáció után sem maradsz egyedül, mert:

Ajándékba kapsz hozzá egy havi emailes konzultációs lehetőséget! 

2019. szeptember 14. (szombat) 9:00-12:00 3 órás Időpraktikák Workshop a Pillangóeffektus Központban (Budapest XIV. Thököly út 114/b.)

Miről lesz szó a workshopon?

  • Idő és hatékonyság
  • Célok és prioritások
  • Rendszer és tervezés
  • Feladatkezelés
  • Fókusz
  • Időnyerők
  • Időrablók
  • Egyensúly

Kézben tartom az életem - Cél- és időtervező online tanfolyam

Miről tanulhatsz a tréningen?

Idő és hatékonyság – mit jelent a te életedben?

Feltérképezzük az időhöz való viszonyodat, és megállapítjuk, minek kellene beleférnie a mindennapjaidba.

Jövőkép és célok – merre vezet az utad?

Több gondolatébresztő feladattal segítelek abban, hogy pontosan meg tudd határozni, merre szeretnél haladni a következő hónapokban, években.

Álomból valóság – hogyan valósíthatod meg a céljaid?

Varázspálca és csodamódszerek helyett praktikus eszközöket mutatok neked, amelyek segítségével az álmaidból előbb célok, majd eredmények lesznek.

Időtervezés és prioritások – hogy minden beleférjen, ami fontos

Beszélünk arról, hogyan csinálhatsz időt a számodra igazán fontos dolgokra, és ezeket hogyan illesztheted be az életedbe úgy, hogy közben magadra és a családodra is maradjon időd.

Mindenkinek kell egy jó rendszer!

A hosszútávon is fenntartható eredmények érdekében érdemes kialakítanod egy saját rendszert. Tervezési segédletekkel és jól használható ötletekkel támogatlak ebben.

Céltudatosság és összpontosítás – avagy prioritások és praktikus időnyerő eszközök

Módszereket mutatok, amelyek segítségével gördülékenyen tudod rangsorolni a feladataidat a mindennapi hajtásban. Végül pedig az eltűnt idő nyomába eredünk, vagyis megkeressük azokat a pontokat, ahol némi időt nyerhetsz.

A személyre szabott beszélgetés ereje… A konzultáció azért hasznos számodra, mert kizárólag rólad szól: a te személyes, egyedi élethelyzetedre szabottan keressük meg együtt a megoldásokat.

Hogyan zajlik a konzultáció?

A tanácsadás során beszélgetünk. Én kérdezek, te válaszolsz, én megint kérdezek, te ráeszmélsz, én megint kérdezek, te bevállalsz… és így tovább. Magyarán sokat foglak faggatni, hiszen a problémáidra a válaszok mind benned vannak, csak meg kell találni ezeket.

Igyekszünk minél jobban pontosítani, hogy mi a legnagyobb kihívásod, mi a megoldandó feladat, s közösen kiválasztjuk, milyen eszközökre van szükség. Fókuszálhatunk az életed egyetlen területére, de átfogó változtatásokra is lehetőség van – tapasztalataim szerint a holisztikus megközelítés sokat lendíthet a helyzeten.

Biztosan lesz egy elméleti része a beszélgetéseinknek, hiszen nagyban megkönnyíti a későbbieket, ha rendszerben látod az idődet kívülről vagy belülről fenyegető tényezőket, a rendelkezésedre álló eszközöket, illetve a lehetséges módszereket, amelyek mentén szervezheted az életed. Ezekről kapsz majd írásos anyagot.

Milyen konzultációt választhatok?

A konzultáció lehet személyes (Budapesten a XIV. kerületben, Dunakeszin, Gödöllőn, Veresegyházon és Vácon van lehetőség), vagy online; egyetlen alkalom, de választhatsz csomagajánlataim közül is.

Változást szeretnél?

Komoly változást szeretnél az életedben?

Esetleg már 2020-ra készülsz, de nem várnád meg az újévi koccintást, inkább már ma belevágnál?

Szeretnél 
– rendszeresen sportolni,
– egészségesebben táplálkozni,
– tudatosabban költeni,
– többet pihenni, eleget aludni,
– rendszeresen olvasni

de nem tudod, hogyan vágj bele, hogy eredménye is legyen?

Összeszedtem neked azokat az eszközöket, amelyekkel eredményesen hozhatsz változást az életedbe!

Mi az, amit megkapsz a Sallangmentes hatékonyság című e-könyvtől?

  • Sallangmentes, lényegretörő tudnivalókat a személyes és munkahelyi hatékonyságról.
  • Egyszerű, bárki számára betartható módszereket, hogy te urald az életedet.
  • Ki tudod alakítani a SAJÁT szabályrendszeredet, amit be is fogsz tudni tartani.

Mi az, amit megkapsz a Digitális egyensúly című e-könyvtől?

  • Megismered az internethez és az okoseszközökhöz való viszonyodat, megtudod, mennyi idődet rabolják el.
  • Egyszerű, bárki számára betartható módszereket, hogy újra te urald az internetezési szokásaidat.
  • Ki tudod alakítani a SAJÁT szabályrendszeredet, amit be is fogsz tudni tartani.

Mi az, amit megkapsz az Elsősegély konzultáció csomagban?

  • Előzetes telefonos egyeztetés a problémákra fókuszálva
  • Előfeladatok, amelyek segítségével mindketten felkészülünk
  • Online vagy telefonon
  • Időtartam: 90 perc
  • Fókuszban a megoldások, a problémákat már ismerjük
Neked való ez a csomag, ha:
  • állandó időhiányban szenvedsz,
  • és sürgős segítségre van szükséged,
  • de nincs időd több lépcsős tanácsadási folyamatra,
  • miközben tudod, hogy valamin sürgősen változtatnod kell!
A konzultáció után sem maradsz egyedül, mert:

Ajándékba kapsz hozzá egy havi emailes konzultációs lehetőséget! 

2019. szeptember 14. (szombat) 9:00-12:00 3 órás Időpraktikák Workshop a Pillangóeffektus Központban (Budapest XIV. Thököly út 114/b.)

Miről lesz szó a workshopon?

  • Idő és hatékonyság
  • Célok és prioritások
  • Rendszer és tervezés
  • Feladatkezelés
  • Fókusz
  • Időnyerők
  • Időrablók
  • Egyensúly

Kézben tartom az életem - Cél- és időtervező online tanfolyam

Miről tanulhatsz a tréningen?

Idő és hatékonyság – mit jelent a te életedben?

Feltérképezzük az időhöz való viszonyodat, és megállapítjuk, minek kellene beleférnie a mindennapjaidba.

Jövőkép és célok – merre vezet az utad?

Több gondolatébresztő feladattal segítelek abban, hogy pontosan meg tudd határozni, merre szeretnél haladni a következő hónapokban, években.

Álomból valóság – hogyan valósíthatod meg a céljaid?

Varázspálca és csodamódszerek helyett praktikus eszközöket mutatok neked, amelyek segítségével az álmaidból előbb célok, majd eredmények lesznek.

Időtervezés és prioritások – hogy minden beleférjen, ami fontos

Beszélünk arról, hogyan csinálhatsz időt a számodra igazán fontos dolgokra, és ezeket hogyan illesztheted be az életedbe úgy, hogy közben magadra és a családodra is maradjon időd.

Mindenkinek kell egy jó rendszer!

A hosszútávon is fenntartható eredmények érdekében érdemes kialakítanod egy saját rendszert. Tervezési segédletekkel és jól használható ötletekkel támogatlak ebben.

Céltudatosság és összpontosítás – avagy prioritások és praktikus időnyerő eszközök

Módszereket mutatok, amelyek segítségével gördülékenyen tudod rangsorolni a feladataidat a mindennapi hajtásban. Végül pedig az eltűnt idő nyomába eredünk, vagyis megkeressük azokat a pontokat, ahol némi időt nyerhetsz.

A személyre szabott beszélgetés ereje… A konzultáció azért hasznos számodra, mert kizárólag rólad szól: a te személyes, egyedi élethelyzetedre szabottan keressük meg együtt a megoldásokat.

Hogyan zajlik a konzultáció?

A tanácsadás során beszélgetünk. Én kérdezek, te válaszolsz, én megint kérdezek, te ráeszmélsz, én megint kérdezek, te bevállalsz… és így tovább. Magyarán sokat foglak faggatni, hiszen a problémáidra a válaszok mind benned vannak, csak meg kell találni ezeket.

Igyekszünk minél jobban pontosítani, hogy mi a legnagyobb kihívásod, mi a megoldandó feladat, s közösen kiválasztjuk, milyen eszközökre van szükség. Fókuszálhatunk az életed egyetlen területére, de átfogó változtatásokra is lehetőség van – tapasztalataim szerint a holisztikus megközelítés sokat lendíthet a helyzeten.

Biztosan lesz egy elméleti része a beszélgetéseinknek, hiszen nagyban megkönnyíti a későbbieket, ha rendszerben látod az idődet kívülről vagy belülről fenyegető tényezőket, a rendelkezésedre álló eszközöket, illetve a lehetséges módszereket, amelyek mentén szervezheted az életed. Ezekről kapsz majd írásos anyagot.

Milyen konzultációt választhatok?

A konzultáció lehet személyes (Budapesten a XIV. kerületben, Dunakeszin, Gödöllőn, Veresegyházon és Vácon van lehetőség), vagy online; egyetlen alkalom, de választhatsz csomagajánlataim közül is.

Vezetőként nincs időd semmire?

Az egész napod rohanásból áll?
Egyik megbeszélés éri a másikat, állandóan csörög a telefon, tele vagy olvasatlan e-mailekkel, és úgy érzed, ennek már soha nem lesz vége?
Csak néha-néha tudsz végezni a feladataiddal, szinte mindig marad valami elintézetlenül a nap végére?
Mindeközben szeretnéd nyugodtan, lelkiismeret-furdalás nélkül befejezni a napjaidat? 
Szeretnéd úgy tölteni a hétvégéket/szabadságot, hogy nem nyomaszt a félbehagyott munka?

Kiválogattam neked azokat az eszközöket, amelyeknek a segítségével hatékonyabb vezetővé válhatsz!

Mi az, amit megkapsz a Sallangmentes hatékonyság című e-könyvtől?

  • Sallangmentes, lényegretörő tudnivalókat a személyes és munkahelyi hatékonyságról.
  • Egyszerű, bárki számára betartható módszereket, hogy te urald az életedet.
  • Ki tudod alakítani a SAJÁT szabályrendszeredet, amit be is fogsz tudni tartani.

Mi az, amit megkapsz az Elsősegély konzultáció csomagban?

  • Előzetes telefonos egyeztetés a problémákra fókuszálva
  • Előfeladatok, amelyek segítségével mindketten felkészülünk
  • Online vagy telefonon
  • Időtartam: 90 perc
  • Fókuszban a megoldások, a problémákat már ismerjük
Neked való ez a csomag, ha:
 
  • állandó időhiányban szenvedsz,
  • és sürgős segítségre van szükséged,
  • de nincs időd több lépcsős tanácsadási folyamatra,
  • miközben tudod, hogy valamin sürgősen változtatnod kell!

A konzultáció után sem maradsz egyedül, mert:

Ajándékba kapsz hozzá egy havi emailes konzultációs lehetőséget! 

A személyre szabott beszélgetés ereje… A konzultáció azért hasznos számodra, mert kizárólag rólad szól: a te személyes, egyedi élethelyzetedre szabottan keressük meg együtt a megoldásokat.

Hogyan zajlik a konzultáció?

A tanácsadás során beszélgetünk. Én kérdezek, te válaszolsz, én megint kérdezek, te ráeszmélsz, én megint kérdezek, te bevállalsz… és így tovább. Magyarán sokat foglak faggatni, hiszen a problémáidra a válaszok mind benned vannak, csak meg kell találni ezeket.

Igyekszünk minél jobban pontosítani, hogy mi a legnagyobb kihívásod, mi a megoldandó feladat, s közösen kiválasztjuk, milyen eszközökre van szükség. Fókuszálhatunk az életed egyetlen területére, de átfogó változtatásokra is lehetőség van – tapasztalataim szerint a holisztikus megközelítés sokat lendíthet a helyzeten.

Biztosan lesz egy elméleti része a beszélgetéseinknek, hiszen nagyban megkönnyíti a későbbieket, ha rendszerben látod az idődet kívülről vagy belülről fenyegető tényezőket, a rendelkezésedre álló eszközöket, illetve a lehetséges módszereket, amelyek mentén szervezheted az életed. Ezekről kapsz majd írásos anyagot.

Milyen konzultációt választhatok?

A konzultáció lehet személyes (Budapesten a XIV. kerületben, Dunakeszin, Gödöllőn, Veresegyházon és Vácon van lehetőség), vagy online; egyetlen alkalom, de választhatsz csomagajánlataim közül is.

Céges workshopot szeretnél beosztottaidnak?

Rendezvényen előadóra van szükséged?

Jól jönne némi segítség a folyamataid átgondolásában, átszervezésében?