“Jó anya” titkaim – 14 tipp, hogy te is jó anyának érezd magad

Bátran állítom: soha semmilyen téma nem foglalkoztatott annyira, mint a jó anyaság mibenléte. Legalábbis amióta saját gyerekem van. Persze voltak tapasztalásaim s ebből adódó elképzeléseim a saját gyerekkoromból, ám annyira bátor nem voltam, hogy elveim is legyenek (leszámítva a fizikai bántalmazást – ebben a kérdésben abszolút nulltoleráns voltam, vagyok és leszek). Aztán anyává váltam, s kezdtem csetleni-botlani; hol jól csináltam valamit, hol rosszul; hol büszke voltam magamra, hol zokogtam este az ágyban. S számtalanszor tettem fel magamnak a kérdést: jó anya vagyok? S egyáltalán: mitől vagyok az, ha az vagyok? S mitől nem, ha nem?

A gyerekeim láthatóan keveset problémáznak az ügyön, valamilyen oknál fogva odavannak értem, mi több, a fiam szerint a legjobb anyuka vagyok a világon, mert 1. jófej vagyok 2. sokat játszom velük 3. finomakat főzök 4. nagyon szeretem őket. Ahogy a most még kicsi gyerekeim rajongásig szeretnek, úgy fog ez rettentő nagyot pördülni cirka tíz éven belül, amikor majd én leszek a maradi, a szigorú, az unalmas, és különben is ki jár ilyen ruhákban, ki hallgat ilyen zenéket, bezzeg a Manci anyukája. A gyerekeim véleménye korszaktól és kifejezési stílustól függetlenül mindig is fontos lesz, de szerettem volna megfogalmazni, hogy én magam mitől érzem magam jó anyának, mi segít abban, hogy relatíve elégedett legyek a saját anyaságommal.

Összegyűjtöttem a saját (nem feltétlenül teljeskörű) meglátásaimat a témával kapcsolatban – a “saját” szót legalább hatszor aláhúzva. Ugyanis jó anyának lenni ezerféleképpen lehet – ebben a kérdésben igazán nincsenek és nem is lehetnek általánosan érvényes igazságok. Lehet, hogy ami nekem segít, ami nekem szempont, az neked irreleváns, vagy éppen gyökeresen másképp gondolkodsz róla. És ez teljesen rendben van. Ha más véleményen vagyunk is, biztos vagyok benne, hogy te is csodálatos anyuka vagy. Ha pedig segítenek a soraim abban, hogy a saját bizonytalanságaiddal leszámolj, akkor végtelenül örülök.

(Nevelési, fegyelmezési kérdésekkel most szándékosan nem foglalkozom – a témával ugyanis már korábban foglalkoztam bővebben.)

Járd a saját utad!

Nem tudom, ti hogy voltatok vele, én abban a percben, amint megláttam a halvány csíkot a teszten, szinte fizikailag éreztem, ahogy a hatalmas felelősség súlya rázuhan a nyakamra. Anyaként bizony rettentően nagy a felelősségünk – s ezt a legtöbben időnként stresszként éljük meg. Hiszen döntenünk kell már a kezdetekkor: milyen vitamint szedjek? hol szüljek? hol aludjon a baba? – és a döntési helyzetek sora csak szaporodik az évek során: meddig maradjak otthon? hová járjon iskolába? angol vagy német? A döntéseket meghozni egyáltalán nem könnyű dolog – különösen, hogy sok kérdésben mindenkinek véleménye van. Akár van köze a dologhoz, akár nincs. Kizárt, hogy ne találkoztál volna már családi bezzeg-történetekkel (te már 2 hetesen is imádtad a pörköltet), internetes megmondóemberekkel (a “tápos” baba szeretethiányos), végtelenül bölcs utca emberével (biztos nagyon szenved a baba abban a kendőben). Ez egy szalonképes blog, úgyhogy nem fogom azt írni, hogy vedd be ama bizonyos tablettát, azt azonban igen, hogy zárd ki a fogadatlan prókátorokat, az irreleváns véleményeket, és dönts úgy, ahogy a családod érdekei megkövetelik. S ha megfontoltan döntöttél, emelt fővel menj tovább! A te döntésed, a te utad – a te életed.

Bízz az ösztöneidben!

A döntéshozás kapcsán megkerülhetetlen az anyai ösztön. Elsősorban kezdő anyukáknak mondom: igenis létezik, és igenis csalhatatlan! A magam racionális mérnöki agyával én elég szkeptikus voltam a kérdésben az anyaságom elején, ám már a terhességem alatt nem egyszer azon kaptam magam, hogy a saját logikus gondolatmenetemet vagy épp az orvos tudományosan alátámasztott elméleteit kérdőjelezi meg bennem egy hang, és állít sziklaszilárdan teljesen mást. Időbe tellett, amíg mertem erre a belső hangra hagyatkozni, akár tapasztalat és szaktudás ellenében is, de eddig még sosem vezetett félre. Teljesen természetes, ha bátortalan vagy újdonsült anyaként! Sokunknak nem megy egyik napról a másikra a váltás – átcsöppenni egy túlgondolt világból egy olyan állapotba, ahol egy belső hang akar dönteni fontos dolgokról. Ne erőltesd, csak halld-hallgasd meg ezt a hangot – idővel a legjobb tanácsadóddá válik.

Állj ki a gyerekedért!

Biztos vagyok benne, hogy ez egy megosztó pont – sokan hisznek ugyanis abban, hogy minél inkább magára hagyjuk a gyereket az élet nehézségeiben, annál inkább megerősödik. Ebben sok igazság van egyébként, ám vannak olyan helyzetek, amikor igenis ott a helyed a gyereked mellett. Nem célom, hogy helikopteranyaságra buzdítsak bárkit. Nem fogom azt mondani, hogy csapd le Pistikét a homokozóban, ha rá mer nézni a gyereked kisvödrére. Ez tipikusan az a szituáció, amit neki kell megtanulnia kezelni. Nem helikopterkedésre gondolok tehát, hanem a gyerek érdekeinek védelmére, vállvetve való küzdésre. Hogy ne az óvó néni mondja meg, hogy egyik napról a másikra szokjon le a cumiról. Hogy ne legyen magától értetődő a tanár egyoldalú igazsága. Hogy ne lehessen leseperni az asztalról egy kétes laboreredményt. Engedni kell a gyerekeket tapasztalni, érvényesülni, de anyaként bizony néha feladatunk az, hogy anyatigrisként harcoljunk – még akkor is, ha manapság ezt sokan gúnyos szavakkal illetik.

jo-anya-titkaim-14-tipp-2

Ismerd a saját erősségeid és gyengeségeid!

Azaz: tudd, hogy miben vagy anyaként nagyon jó (mondókázásban? kézműveskedésben? empátiában? ölelésben?) és kevésbé jó (fegyelmezésben? türelemben? játszóterezésben? sütisütésben?). Légy büszke mindenre, amiben jó vagy! Tudatosítsd magadban ezeket a jó tulajdonságokat, ezzel növelve az anyai önbizalmad; ráadásul ez a tudás nagyon jól fog jönni a nehezebb percekben, amikor rág a lelkiismereted egy-egy hibád miatt – emlékeztesd magad az erősségeidre, és máris könnyebb lesz a lelked. (Nálam nincs az a lelkiismeretfurdalás, amit ne lehetne kicsit csillapítani a “de legalább borzasztóan szeretem” gondolattal.)

Ami pedig a gyengeségeidet illeti, két dolgot tehetsz. Elengeded, amit el lehet (fel lehet nőni s.k. farsangi jelmez nélkül is) vagy megoldod. Legalábbis megpróbálod megoldani. A leggyakoribb anyai tökéletlenség minden kétséget kizáróan a türelmetlenség. Sokan küzdünk ezzel, s a legtöbben elengedni sem szeretnénk a kérdést. A hasonló helyzetekben érdemes kicsit önelemezni, a probléma mélyére ásni, és a gyökérokokat megtalálni. A tüneti kezelésnek ugyanis sok értelme nincs, ideig-óráig talán működik, hosszú távon azonban semmiképp. A türelem példánál maradva, természetesen alkati okai is lehetnek, amelyeken korlátozottan tudunk csak változtatni, ám sok tényezőre van hatásunk – nálam az ominózus türelem kérdésben egyértelműen a pihenés és a mozgás segít. Keresd meg a saját megoldásod, és ha nem is válsz teljesen más emberré (nem is kell!), talán kevesebb estén hajtod álomra a fejed lelkiismeretfurdalással a szívedben.

Törődj magaddal!

Az előző pontban már lelőttem, hogy ez bizony komoly tényezője lehet a “jó anyaságnak”. Egy kiegyensúlyozott családnak csakis egy kiegyensúlyozott anya lehet az alapja; ezért nem hiszek a mártíranyaságban, mi több, ezért tartok család ellen való véteknek bármiféle mártíromságot. Igen, anyaként önfeláldozunk nap mint nap – az első gyerek fogantatásától az unokákkal való törődésig, fizikai és lelki értelemben egyaránt. Ám nem mindegy, hogy meddig megyünk el ezen az úton! Törődni kell tehát magunkkal – már csak a családunk érdekében is. Szakíts időt a testi-lelki feltöltődésre, ez ugyanis nem luxus, hanem alapvető szükséglet – méghozzá nemcsak a tiéd, hanem a családodé is! (És most önfeláldozóan bebújok egy plédbe, és olvasni fogok.)

Kérj segítséget!

Ez a mártíromság másik oldala: nem kell mindent egyedül csinálnod! Nem osztanak díjat az önmagát legjobban túlvállaló anyának, és nem profitál senki abból, ha esténként lógó nyelvvel vonszolod be magad az ágyba. Ha van lehetőséged rá, kérj segítséget – családon belül vagy kívül, ahogy meg tudod oldani. És most égbekiáltó dolgot fogok mondani: nemcsak akkor szabad segítséget kérni, amikor valami kötelező feladatod van (munka, orvos stb.), hanem akkor is, ha kikapcsolódásra, pihenésre vágysz! Ezt úgy hívják, hogy megelőzés… Ne várd meg, míg kimerülsz, vagy rosszabb esetben kiégsz – merj segítséget kérni vagy a felajánlott segítséget elfogadni!

Vállald fel az érzéseidet!

Igen, a rosszakat is! Az eltitkolt érzéseket a gyerekek ugyanúgy megérzik és átveszik, mint azokat, amelyeket felvállalunk – viszont abból adódóan, hogy rejtegetjük, további fölösleges feszültségeket és szorongást keltünk bennük. Nem beszélve arról, hogy a ki nem mondott érzésekkel azt tanítjuk nekik, hogy ne vállalják fel a saját érzéseiket – ami borzasztóan káros. Természetesen nem kell a gyerekekre zudítani a felnőttlét összes stresszét, szomorúságát, gyötrődését és aggódását, de szabad előttük sírni, szabad előttük bánatosnak lenni! Egy egyszerű, koruknak megfelelő magyarázattal elejét lehet venni annak, hogy magukban töprengjenek azon, mi lehet a baj, s esetleg a szükségesnél sötétebb árnyakat képzeljenek oda, hol nincsenek. Nem beszélve arról – ó, micsoda önző gondolat! -, hogy mennyire jó érzés tud lenni két vékony ölelő karocska egy-egy nehezebb helyzetben! A család attól (is) család, hogy jóban-rosszban egymás mellett állunk – adjuk meg a lehetőséget a gyerekeinknek, hogy ők is kivehessék a részüket a “családságból”!

jo-anya-titkaim-14-tipp-3

Ne hasonlítgass!

Se magad, se a gyereked. Ő nem jobb anyuka azért, mert biokaját vásárol, ők nem boldogabbak azért, mert hosszú hétvégén lementek a Balatonra, és legfőképpen a te gyereked nem kevesebb attól, hogy még nem ugrál féllábon, vagy kevésbé érdekli a komolyzene. Nagyon rá tudok pörögni erre a témára, elképesztően idő- és energiazabáló viselkedésnek tartom, de megkíméllek a féloldalas kirohanástól, és csak annyit mondok: Ne. Hasonlítgass. Tényleg ne.

Ne ítélkezz!

Hasonlítgatás pepitában. Csak míg a hasonlítgatásnál magunkat bíráljuk, addig az ítélkezéskor az ő szemében látjuk meg a szálkát. A helyzet az, hogy mindenki más okból, másként csinálja. Szíve joga. Nem vagyunk jobbak, csak mások. Nincsenek kőbe vésett szabályok, anyatörvénykönyvek. Az igazságnak sok arca van, a bölcsek köve pedig nem létezik. Engedjük meg egymásnak, hogy másképp élhessünk, gondolkodhassunk – ettől (is) színes a világ. (Az ítélkezésről – vagy inkább a nem ítélkezésről – itt írtam kicsit más kontextusban.)

Ne legyél tökéletes!

A perfekcionizmus egy borzasztó kártékony elgondolás, ami két dologra jó: olyan dolgokra pazarlod az értékes időd, amelyekre nem érdemes (tökéletes háztartás eszménye…), és bűntudatod lesz (tökéletes anya eszménye…). Engedd el a tökéletességet, lehetőleg az élet minden területén! Nincs szükség patikatisztaságra, bőven elég, ha nem esz meg a kosz benneteket. Nem neked kell megalkotnod a legkreatívabb babaházat, a legfinomabb tortát és a legtalálóbb s.k. ajándékot – de legalábbis nem mindet egyszerre! Sőt: tökéletes anyának sem kell lenned – mivel olyan nincs is. Légy “csak” egy tökéletetlenségedben is nagyszerű anyuka – légy önmagad!

Ne legyen bűntudatod!

A bűntudat és a lelkiismeretfurdalás az anyai lét jellemzője – ezt érzem magamon, és ezt látom a környezetemben is. Bűntudatunk van, mert dolgozni megyünk – vagy mert éppen nem megyünk dolgozni, és így szűkösebbek az anyagi lehetőségeink. Furdal a lelkiismeret, ha azt érezzük, kicsit kikapcsolódnánk, s ha rávesszük magunkat, gyötrődünk, hogy vajon nem volt-e önzés a részünkről… Szigorúak vagy éppen engedékenyek vagyunk, hogy aztán elalvás előtt azon töprengjünk, jól tettük-e… S szintén ilyenkor jönnek elő a napi türelmetlenebb vagy rá nem érő percek is – marcangoljuk magunkat, miért így, miért úgy. Nem akarok vizet prédikálni: én is állandóan rágom magam. Van azonban pár trükk, ami segít. Helyzettől adódóan átfogalmazom a történetet (dolgoztam, és szegény egyedül volt helyett: dolgoztam a családunkért, miközben ő biztonságban volt, és jól érezte magát), levonom a tanulságot (megint nem aludtam ki magam, ezért voltam türelmetlen – ma korán fekszem!), vagy egyszerűen csak elfogadom, hogy ezt elbénáztam, és igyekszem megnyugtatni magam: a lényeg végső soron mégis az, hogy borzasztóan szeretem.

Fogadd el, hogy vannak rossz napjaitok!

Az előző pont folytatása, újabb lehetőség arra, hogy felmentsd magad a bűntudat alól. Rossz napok ugyanis vannak – hol neked, hol neki, hol nekik… A család aktuális dinamikája (kémiája?) ugyanis mindannyiótokon múlik. Te ballábbal keltél, neki jön a foga, ő pedig frontérzékeny. És borul minden. A hangulat, a türelem, a program, a bili vagy a fazék húsleves – mikor mi. El kell fogadni, ez van. Vannak rossz napok, reméljük, holnap jobb lesz.

Élvezd ki minden percét az adott kornak!

Gyereket nevelni komoly kihívás. Kimerítő az első pár hét, később küzdünk szeparációs szorongással, dackorszakkal, kamaszkorral; órákig homokozunk, hosszú délutánokon át gyakoroljuk a szépírást, hajnalig várjuk haza az első bulijából, s már-már szülési fájdalmaink vannak, miközben megszüli az első gyerekét. Igen, anyának lenni nem könnyű – vannak nehéz és hosszú órák. S köztük mennyi apró-cseprő öröm, szépség, csoda! Mélyen hiszem, hogy az anyaság egyik legvalódibb örömét a rácsodálkozás adja. Észrevenni az éjszakai szoptatáskor a derengő babamosolyt; a végeláthatatlan meseolvasás közepette a hozzád bújó pizsamás kis alakot; a cserfes szóáradatban a nyiladozó értelmet. Ehhez azonban jelen kell lenni. A “mai rohanó világban” nem könnyű megállni, és “csak” látni, hallani, érezni, figyelni – de nem lehetetlen, mi több, tanulható! Örökös rohanás, százfelé figyelés, panaszkodás helyett álljunk meg, és lássuk meg a gyerekeinkben rejlő csodát, ne szalasszuk el a gyerekkorukat – az anyaságunkat.

Mutasd ki a szereteted!

A legfontosabb pont – gyakorlatilag csak ez számít. Nyilvánvalóan szereted a gyereked, hiszen az anyukája vagy – de mutasd is ki! Egyesek szerint a sok szeretgetéssel elkényeztetjük a gyerekünket; mások szerint a kötődő nevelés / személyre szabott szeretetnyelv / minőségi idő az egyetlen üdvözítő módja a szeretet kinyilvánításának. Ne törődj az elméletekkel! Mindannyian mások vagyunk – egyikünk visszafogott, másikunk túláradó; egyikünk ölel, másikunk hancúrozik. Szeretgesd a gyereked úgy és akkor, ahogy és amikor neked ösztönből jön – az őszinte szeretetet elrontani nem lehet.

Legyél az ügyfelem! Egyéni coaching, online tanfolyamok, vállalati tréningek formájában állok rendelkezésedre. Látogass el a honlapomra!

Képek forrása: 1, 2, 3.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s