A mai nappal egy új cikksorozatot indítok útjára. A téma: otthonról dolgozni anyaként. Vagy írhatom úgy is: Otthonról dolgozni. Dolgozni anyaként. Ez két külön szemszög, és ami összekapcsolja, az én magam vagyok – a személyes töprengéseimről, próbálkozásaimról, megoldásaimról és tapasztalataimról fogok mesélni. Akár otthonról dolgozó nőként, akár ismét munkába álló, vagy már régóta dolgozó anyaként olvasod a cikket, valószínűleg sok közös pont van bennünk, ami a nehézségeket, dilemmákat, döntési helyzeteket illeti. Bízom benne, hogy kölcsönösen segíthetjük egymást – én elmesélem, hogy mit és hogyan éltem meg, te hozzáteheted a saját tapasztalataidat kommentek formájában.

S hogy mégse in medias res induljon a sorozat, kicsit mesélek a háttérről. Kereken öt éve jöttem el az állásomból, amikor már közeledett az első gyerekem születése. Annak idején, amikor elbúcsúztam a munkahelyemtől, szilárd meggyőződésem volt, hogy két évnél tovább nem leszek távol. Bár nagyon vártam a babámat, el sem tudtam képzelni, hogy a korábbi dolgos, pörgős életemet hosszabb időre szögre akasszam. Tudom, hogy sok anya órák, sőt napok múlva éli meg először a nagybetűs anyai érzéseket (teszem hozzá, ez teljesen normális jelenség!), nekem viszont abban a pillanatban dőlt el a sorsom, ahogy először a fiam szemébe néztem. Ugyancsak akkor fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy minden pillanatát ki szeretném használni a kisbabás-kisgyerekes időszaknak, s ha a körülményeink engedik, élni fogok a törvény adta lehetőségekkel, és itthon maradok a fiam 3 éves koráig. Aztán mielőtt eljött volna a munkába állás ideje, bővült a családunk, és most a kislányomnak szeretném ugyanazt az együttlétet megadni, mint a fiamnak korábban.

Csakhogy…

Babaillatú lakás ide, Ringatóval és babauszodával teli napok oda, szinte az első naptól kezdve fontos volt számomra, hogy a gyereke(i)m mellett is felnőtt, gondolkodó ember maradjak. Korábban meséltem arról, hogy milyen előkelő helyet foglal el az életemben a tanulás, így nem ismétlem magam. A lényeg annyi, hogy a kezdetektől időt szakítottam valamennyi – általában szakmai – fejlődésre, számomra akkoriban ez volt a munka. Fizetni ugyan nem fizettek érte, ám az önbecsülésemnek nagyon jót tett, hogy a babázás mellett foglalkozom a felnőtt életemmel is – s biztos vagyok benne, hogy az oly sok anyát érintő depresszió, fásultság, bezártságérzés is részben ennek köszönhetően került el.

Egy gyerek mellett tét és határidők nélkül tanulgatni egy könnyed elfoglaltság volt, ám azóta eltelt öt év – s ezalatt rengeteg dolog történt velem. Például egy gyerekből kettő lett, és hobbiszintű önképzésből kőkemény munka kerekedett – miközben továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy jelen legyek a kislányom mindennapjaiban és a kisfiam délutánjaiban egyaránt (s mondjuk az sem túl nagy baj, ha a férjem estéiben is előfordulok).

Természetesen ezek a változások nem egyik napról a másikra történtek – mi több, általában nem is történtek, hanem saját döntéseim eredményeiként születtek. Ahogy egyre könnyebb lett a gyerekekkel, úgy mertem én is növelni az ambícióimon, és azzal együtt a terhelésen. Ez működött is – egészen a közelmúltig. Elérkeztem ugyanis egy olyan pontra, amikor már nem tudok csak lopott órákban gondolkodni, nem tudom a céljaimat félvállról venni – változtatnom kell. Az előttem (s részben mögöttem) álló változások ihlették ezt a cikksorozatot, két okból: leírva magam számára is tisztábbá válnak a dolgok, s reménykedem abban is, hogy lesz olyan olvasóm, akit az én utam, ötleteim fognak bátorítani, hogy belevágjon az élete következő szakaszába, esetleg a meglévő (szakmai) életét megreformálja.

Min kell változtatnom?

Röviden: mindenen. De tényleg. A legszembetűnőbb változás az idő, hiszen a magja a történetnek az, hogy több időre van szükségem a munkámhoz. Ám ezt egy kicsi és egy még kisebb gyerek mellett nem olyan egyszerű megvalósítani – különösen, hogy nem egy munkahely óvó falai között, hanem a gyerekzsivajos otthonunkban próbálok dolgozni. Górcső alá kerülnek tehát a mindennapjaink, az igénybe vehető segítségek, a jól bejáratott háztartás-, idő-, munkaszervezési módszereink. Színtiszta logisztika – megspékelve nem csekély mértékű anyai megkérdőjelezésekkel (Szabad-e itt? most? így?). Láthatjátok, komplex kérdéskör ez, amelynek minden egyes pontjára keres(t)em a választ – a későbbiekben ezekről fogok mesélni. Szó lesz többek között:

• a család és a munka egyensúlyáról
• otthon dolgozóként a körülmények megteremtéséről, határok meghúzásáról
• az otthonról végzett munka nehézségeiről
• arról, hogy hol és hogyan találhatsz időt az amúgy zsúfolt napodban
• időbeosztásról, napirendről
• a mindennapi teendők észszerűsítéséről
• segítségkérésről és a segítség elfogadásáról
• munkatervezésről, -szervezésről
• bevált munkamódszerekről
• lelki nehézségekről, amelyek a dolgozó anyákat érintik.

Igyekszem a cikkeket úgy szerkeszteni, hogy az otthonról dolgozó nemanyák és a nem otthonról dolgozó anyák is hasznát vehessék a leírtaknak, de előre is elnézést kérek, ha egy-egy cikk valamelyik oldalra jobban átbillen – hiszen ahogy mondtam, jelenleg magam is nagy lavírozásban vagyok, s hol anyai mivoltomban, hol (otthonról) dolgozó nőként szembesülök nehézségekkel, amelyekre aztán megoldást kell találnom.

Az Otthonról Dolgozni Anyaként sorozat további cikkeit itt olvashatod.

Képek forrása: 1.